- Néhány hete aláírtam egy szerződést egy lemezkiadó céggel és a menedzserem szerint csütörtökre kellenek a dalok. Felvesszük, kiadják és híres leszek. Érted már? - néztem rá. Kellett egy kis idő, mire szavaim eljutottak az agyáig, de aztán mosolyogva ült mellém és megölelt.
- Ez fantasztikus! - mondta boldogan. Nem hazudott, tényleg örült neki. - De akkor is Rómában vagyunk, nem gubbaszthatsz egész ittlétünk alatt a szobában.
- Jó, ezt a szöveget, még had írjam meg aztán egész este szabad vagyok.
Gondolkozott egy kicsit, aztán rábólintott. Tudja milyen fontos ez nekem és a ha bejönnek a dalok a menedzsernek, tehetségkutató nélkül kezdhetem a karrieremet.
- Hány dal van meg?
- Hát, a Spaces, meg ez. Vagyis ez még nincs kész, de ezzel együtt kettő. Öt dalt kell bemutatnom, de semmi ötletem nincs hozzá. - feküdtem el az ágyon.
- Hát, hajrá. - paskolta meg a combom és kiment a szobából. Talán a dalírás legnehezebb része a dalszöveg. Egyszerűen nem jut semmi az eszembe. Az első dal könnyű volt, csak írtam az érzéseimet rímekbe faragva, de most... Nincs ihletem és a hangosan korgó gyomrom azt üzeni, hogy előbb enni kellene. Kimentem a konyhába ahol csak Niallt láttam.
- Többiek? - kérdeztem és leültem egy székre
- Elmentek várost nézni, este jönnek. - tett elém egy tányér palacsintát. - Azt hittem a dalon dolgozol.
- A kaja hangosabban hívott.
- Le se tagadhatnánk egymást. - rázta a fejét nevetve és leült velem szembe. Egy darabig csendben ettem, de aztán feltűnt, hogy Niall figyel.
- Mit nézel?
- Téged. - nevetett. - Amúgy, a szemed... Olyan mint az enyém.
- Na ne mond! Magamtól rá sem jöttem volna, köszi a felvilágosítást. - nevettem.
- Igazán nincs mit. Máskor is. - mosolygott és belerakta a mosogatóba a tányérját. Gyorsan megettem a palacsintámat és bementem a szobámba, hogy még este előtt végezni tudjak a dallal.
Röpke két és fél óra alatt sikerült megírnom a felét. Hiába, ha nincs ihletem, nem tudok dalt írni.
- Na, hogy állsz? - dugta be a fejét Niall.
- Kopogni luxus? Amúgy a fele kész. - dőltem hátra fáradtan. - Kész, feladom. - temettem az arcom a tenyerembe.
- Hé, még hátra van három dal, ne add fel. - ült mellém nevetve.
- Kösz, ezzel most megvigasztaltál.
- Hoztam valamit. Láttam, működik a lányoknál, azt hiszem neked is segíteni fog. - vett elő egy üveg nutellát és egy kiskanalat.
- Kösz, nem vagyok éhes... Azaz várj! De mégis. - kaptam ki a kezéből az édességet. - Köszi.
Niall felállt és kiment a szobámból, hogy be tudjam fejezni a dalt. Nem mondanám, hogy a nutella olyan sokat segített volna, de másfél óra alatt végeztem a dal többi részével. És még hátra volt három dal. Fogalmam sincs mikor fogom megírni, hiszen Niallnek igaza van. Mégis csak Rómában vagyunk, ki kellene élveznem és nem egész nap a szobámban ücsörögve kellene egy normális dalt összehoznom. Szerdán megyünk haza, Chloé-nak - a menedzseremnek - meg csütörtökre kellenek a dalok. Egy nap alatt nem fogom tudni megírni. Tudtam előre, hogy ez lesz, nem kellett volna belemennem ebbe az egész utazásba. A lemezszerződést meg nem is bonthatom fel, már nem mintha akarnám. Régóta várok erre és végre befuthatok. Aztán meg Niallék "nyaralását" sem akarom tönkre tenni ezzel az egésszel. Most mit csináljak? Ha csütörtökig nem lesznek meg a dalok nekem végem.
Frusztráltan dőlem végig az ágyon. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de végig fogom csinálni. Nem adhatom fel az első akadálynál. Majd este megírom a következőt, nappal élvezem az itt töltött időket. A fáradtságról meg egy kis kávé gondoskodni fog. Ezaz! Felpattantam az ágyról és Niall szobája felé vettem az irányt. Szinte feltéptem az ajtaját, olyan erősen nyitottam ki. Niall az ágyon feküdt, a fülese be volt dugva a fülébe és a laptopján csinált valamit. Hangosan köhögtem jelezve, hogy itt vagyok, mire rám kapta a tekinetét és kivette a fülest a füléből.
- Végeztél? - rakta arrébb a laptopját.
- Aha, azt ia megoldottam, hogy hogy legyek veletek is, meg hogy írjam meg a dalokat. Szóval nappalra szabad vagyok.
- Te este akarsz dalt írni? - vonta fel a szemöldökét.
- Aha.
- Jó ötlet ez? Apáék meg fogják érteni, hogy miért nem vagy velünk nappal.
- Nem! Nem akarom elrontani a cs... A programokat azzal, hogy nem vagyok jelen. Nem hiszem, hogy azért hoztatok magatokkal, hogy nulla-huszonnégyben dalokat írjak. - tiltakoztam ezerrel.
- Miért nem mondod ki? - ült feljebb az ágyon. - Azért hoztunk el, mert te is a család része vagy. Meg fogják érteni, hogy ez fontos.
Nagyon jól tudja, hogy miért nem mondom ki és zavar, hogy ő ezt ilyen könnyen kimondja, mintha természetes lenne. Lehet, hogy neki az, de nekem nem.
- Nem érdekel, este fogom megírni a maradék hármat és kész. Nem teszem tönkre ezt az utat. Most pedig elmegyek várost nézni. Jössz vagy nem? - tereltem a témát. Nem akarok erről beszélni, miért nem érti meg?
- Megyek. - sóhajtott és kikelt az ágyból. - Még a végén képes vagy eltévedni. - nevetett ki.
- Héj! - bokszoltam vállon mire csak nevetett.
*Liam Payne*
Ma reggel áthivtam Louist focimeccset nézni. Barca-Real meccs volt és a félidőig szinte alig pislogtunk. Félidőnél járt a meccs, amikor Louis felállt és kinyújtózott.
- Elmegyek a mosdóba. - közölte.
- Folyosó végén jobbra. - igazítottam útba és beleittam a pohár kólámba. Biccentett egyet és felment az emeletre. Percek múlva megkezdődött a második félidő, de Louis még mindig odafent volt.
- Hé, Lou! Lehúztad magad a vécén? - kiabáltam fel, közben a szememet a tv képernyőre tapasztottam.
- Ja nem, - jött le - csak hagytam egy kis ajándékot Kimnek. - mondta és valahogy éreztem, hogy közben mosolyog.
- Ajándékot? - néztem végre rá. - És ez engem mennyiben érint? - fordultam vissza, miközben visszaült a kanapéra.
- Nem hiszem, hogy sokban érintene. - rántotta meg a vállát még mindig mosolyogva. Inkább ráhagytam, nem tudom, hogy mit hagyott Kimnek és nem is akarom megtudni, de érzem, hogy úgyis meg fogom tudni. És ha olyan, akkor Louisnak annyi.
*Kimberly Tompson*
Körülbelül éjfélkor érhettünk vissza a hotelba. A város éjszaka nagyon szép és a Colosseum is csodásan van ilyenkor kivilágítva. A ruhák terén jól választottam, mert este is alig esik 10 fok alá a hőmérséklet, szóval nem fogok megfagyni.
Beléptem a szobámba és miután átvedlettem valami kényelmes göncbe, leültem az ágyamra kezemben a gitárommal és nekiálltam a dalírásnak. Néha egy-egy ásítás is megtámadott, aztán könnyek szöktek a szemembe. Nem tudom miért, de ásítás után állandóan bekönnyeztem. Nem hiszem, hogy ez csak nálam van így.
- Gyere. - mondtam, miután kopogtattak az ajtón. A faajtó nyikorgással jelezte, hogy kinyílt, majd egy szőke hajkoronát láttam meg.
- Te még dalt írsz? - lépett beljebb.- Megmondtam. - mondtam és megpengettem a húrokat.
- Jó, de legalább ma este aludhatnál. Van még négy napunk, nem ráérsz három dalt megírni? - kérdezte.
- De, igen. - sóhajtottam és letettem a hangszert.
- Akkor jóéjt. - mondta és kiment.
- Jóéjt. - mondtam halkan. Most, hogy végre elment, talán folytathatnám. De nem, túl kockázatos, a szomszéd szobában van és meghallaná. Nincs más választásom, alszok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése