Hangtalanul ballagtunk egymás mellett. Csak a lábunk alatt ropogó havat és Sky patájának dobogását lehetett hallani, amíg Niall meg nem törte a csendet.
- Szóval az a dal...
- Ne kezd, kérlek! - szakítottam félbe. Mármint nem Niallt, hanem a mondandóját. Komolyan, nem akar leakadni a témáról?
- Jó, csak annyit árulj el, hogy Liam-ről szól-e?
- Igen. - vallottam be halkan.
- És miért?
- Nézd, hazaértél! - mutattam a házukra tématerelés gyanánt. Niallnek meg kell értenie, hogy amit nem akarok, azt nem csinálom. Ez az én hibám, túlságosan makacs vagyok. De az emberek nem tökéletesek.
Amint a ház elé értünk, kilépett Niall apja... Vagyis, a közös apánk.
- Szia Kim. - köszönt kedvesen.
- Heló. - köszöntem.
- Hé, én is itt vagyok! - kalimpált Niall.
- Mondtad neki a Római utat? - fordult Niall felé.
- Igen, mondta. - válaszoltam helyette. - És szívesen elmegyek. - mosolyogtam a kantárt szorongatva. Tényleg ap... Bobbynak fel sem tűnt a ló.
- Ennek örülök. Ez a két hét szünet pont jól jött. Ti nem tudjátok, hogy ki robbantotta fel a labort?
Összenéztünk Niallel és majdnem kitört belőlünk a nevetés.
- Én voltam. - kuncogtam.
- Ó. - csak ennyit tudott kinyögni, majd elmosolyodott. - Gyorsan el fog telni ez a két hét.
- Engem kirúgtak. - vigyorogtam. - De nem is bánom.
- Ó, tényleg? - kérdezte, mire bólintottam. - Örülök, hogy jössz Rómába. - terelte a témát. - Legalább jobban megismerhetem a lányomat. - a megnevezésre majdnem elfintorodtam. Az egy dolog, hogy velük megyek, de még nem fogadtam el azt, hogy ő az apám. És az zavar, hogy ezt úgy mondja, mintha születésem óta tudnám, hogy ő az apám.
- Jesszusom, hogy elment az idő. - néztem a csuklómra, amin mellesleg nem is volt óra. Megkerültem a lovat és felpattantam a nyeregbe. Niallék csak meglepődve nézték végig furcsa tettemet. - Mennem kell, sziasztok! - mondtam és vágtába kapcsoltam. Szerencsémre nem ment kocsi az úton, ezért az utca végén le tudtam lassítani.
Mi volt ez Kim?
Minden ilyen apró szitunál meg fogok futamodni? Ezt nem tehetem. 16 éves vagyok, nem viselkedhetek ilyen gyerekesen. Nem engedhetem meg magamnak ezt a viselkedést. Ez nem én vagyok.
Gondolataimból egy éles dudaszó szakított ki, majd a ló megugrott alattam. Próbáltam megnyugtatni és miután ez sikerült, leszálltam róla.
- Normális vagy ember?! - kiabáltam rá a fickóra. Kiszállt az autóból, ekkor megláttam az arcát és az állam koppant a betonon.
- Mit akarsz még tőlem? Mégtöbb hazugságot akarsz a fejemhez vágni?
- Kim...
- Ne Kimezzél nekem. Nem kérek belőled se most, se később. És... Az meg mit keres a kocsidban? - mutattam az anyósülésen ördögien vigyorgó Avery-re.
- Ő a barátnőm. - mondta határozottan.
- Mi a fasz Dylan? - fújtattam dühösen és visszaültem a lovamra. Ezt el sem hiszem. Nem ismerek rá. A volt legjobb barátom azzal a lotyóval van együtt? Tuti Avery ötlete volt összeugrasztani minket. De ha kiderül, én kikaparom a szemét. Rohadtul nem fog érdekelni, és esküszöm, hogy megtépem!
Dühösen kapcsoltam vágtába és hazáig meg sem álltam. Csak egyre dühösebb lettem, ha arra gondoltam, hogy ezek ketten együtt vannak.
Bent a boxban leszerszámoztam - ha azt, hogy az istállóban a sarokba dobáltam a cuccait, annak lehet nevezni - és lecsutakoltam. A dühtől talán egy kicsit erősen súroltam a kefével, amit egy nyerítéssel díjazott.
- Ne haragudj, csak most rossz kedvemben vagyok.
*Liam Payne*
Éppen a szennyest válogattam át, hogy kimossam a ruhákat - igen, fiú létemre olyat is szoktam - amikor a kezembe akadt egy ismerős szürke póló. Abbahagytam a ruhák átválogatását, amikor nyerítést hallottam. Kim megérkezett. A pólóval a kezemben mentem ki az istállóba. Halkan rákönyököltem Sky boxának az ajtajára és hallgattam, hogy Kim beszél hozzá. Most lehet, hogy hülyének néz ki, hogy beszél egy állathoz, de én nem látom annak. Szerintem ez cuki és ebből is látszik, hogy mennyire törődik vele.
- Összefutottam Dylannel. - hangja szomorú volt és sóhajtott egyet. - De már nem érdekel, az ő baja, hogy eltaszított magától. Összejött azzal a... Szóval összejött Averyvel. - ezután elhallgatott. Megérezhette, hogy itt vagyok, mert szépen lassan megfordult. Tekintetéből semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni, de az arcán ott ült a harag és a gyűlölet. Talán rá kéne kérdeznem, de inkább nem tettem, inkább a pólóra kérdeztem rá.
- Ez az enyém? - nyújtottam fel a ruhadarabot. Szemét a szürke anyagra emelte és halványan elmosolyodott.
- Már az enyém. Még hetedikben nyúltam le, egy közös tesi órán. Most ebben alszok. Miért?
- Mindenhol ezt kerestem. - hihetetlen, hogy ennyi idő után is így ragaszkodik hozzám.
- Azt hiszem beszélnünk kéne. - komolyodtam el. Neki is leesett, mert az ő tekintete is elkomorult és már nem mosolygott.
- Már megbeszéltük. - fordult vissza a lovához.
- Nem Kim. Te beszéltél, én meg hallgattam. Ideje lenne, ha az én verziómat is meghallgatnád. - mondtam határozottan, mire rám emelte tengerkék szempárját. Eleresztett egy hangos sóhajt, majd kijött a boxból.
*Kimberly Tompson*
Igaza van. Esélyt sem adtam neki, hogy elmondja amit akart. Szótlanul követtem Liamet a nappaliba, majd helyet foglaltam vele szemben az egyik fotelban. Sóhajtott egyet és rám nézett.
- Változtam, igen. De te is. Ne mond, hogy nem. Eltűnt az a zárkózott, ártatlan kislány, akit megismertem. A helyét felváltottad Te. - nem tudom, hogy most hova akar kilyukadni - És talán azért romlott meg ennyire a kapcsolatunk, mert mindketten mással voltunk elfoglalva. Nekem ott voltak a srácok, te meg minden idődet Luke-al töltötted. Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy te is megváltoztál, akárcsak én. A dolgok változnak, ez ellen nem tudsz semmit tenni. - fejezte be. Valóban, én is ennyire megváltoztam volna? Minden időmet elvesztegettem Luke-ra ahelyett, hogy a barátságomat erősítettem volna Liammel. Teljes mértékben igaza van, én meg önző voltam. Csak saját magammal törődtem.
- Elfelejtettem elrakni a felszereléseket! - álltam fel hirtelen és az istálló felé vettem az irányt. Meddig akarom ezt csinálni? Nem menekülhetek el a problémáim elől! Nem lehek ilyen gyerekes! Nem, ez nem én vagyok! Tényleg megváltoztam. Ahogy Liam is mondta, a dolgok változnak. Nem tehetünk ellene semmit. El kell fogadnom, hogy ő már nem az a 12 éves fiú, akit akkor megismertem. És ahogy mondta, én sem vagyok már az a lány akit ő megismert.
A felszereléseket a helyükre raktam és beültem egy üres boxba. Ez a box két éve áll üresen. Régen Star boxa volt, de a szüleim eladták.
A box falának dőltem és kinyújtottam a lábamat. Olyan sokmindenen járt az agyam. Talán vissza kéne mennem és szembe nézni a problémáimmal. De mi is a problémám? Liam? Nem! Az hogy megváltoztam? Igen!
- De talán valamiben nem változtál meg. - hallottam egy hangot magam előtt. Felnéztem és egy mosolygó Liammel talátam szembe magamat. A box ajtajának támaszkodott és egy répát evett.
- Köszi Liam! Te is edd meg Sky kajáját! - gondoltam mosolyogva.
- Mindig ide jössz ha valami bajod van. - mondta és beleharapott a répába. - És állandóan elmenekülsz a problémák elől.
- Azért, ha belegondolok, te sem változtál olyan sokat. Megint megeszed Sky elől a répát. - mondtam nevetve.
- Héj, - emelte fel védekezően a kezét - a hűtő tele van répával. Csak Louis-t ne engedd a közelébe. - ült le mellém és felém nyújtott egy másik répát. Elvettem tőle majd mosolyogva odaadtam Sky-nak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése